Angyalok

Most nem akaratomból írok történetet, nem tudatosan fogalmazom meg a mondatokat. Azt írom le, amit álmodtam. Úgy, ahogy éreztem, és ahogy még most is érzem...

Álmomban angyal voltam. Sok barátommal együtt. Nagyon jó érzés volt, hogy együtt repültünk az égen, szeltük át a felhőket. Magasra fel tudtunk szállni, egész kicsiben is láthattam a Földet. Hihetetlen boldogság volt ezt így érezni. Általában mikor álmodunk, fantasztikus érzések kerítenek birtokába, akár jó, akár rosszról legyen szó. Ez a boldogság nem tartott soká. Volt egy fekete angyal. Hatalmas volt, gonosz ábrázattal és megvető szemekkel. Neki fémből voltak a szárnyai. Minden egyes suhintásnál hangosan ropogtak a fémes tollak, vészjóslóan csikorogtak egymáson. Ez az angyal, a Fekete Angyal üldözött engem. Nem tudtam, hogy mi az ok, csak azt, hogy meg akar ölni. Menekülnöm kellett előle. A többi barátom mind elrepült, messze, hogy ne essen bajuk, így teljesen egyedül maradtam. Kétségbeesetten próbáltam menekülni, védeni magam, és elfogott a vérfagyasztó félelem. Nem akartam meghalni, dübörgött bennem a túlélési vágy, de reménytelen volt minden kísérletem. Nem tudtam megfosztani magam szárnyamtól, pedig hajlandó lettem volna még a repülést is feláldozni azért, hogy élhessek. Hajlandó lettem volna feladni angyal mivoltomat. De a szárnyam túl nagy volt, túl fehér, és túl fényes. Bárhová bújtam, megtalált a gonosz, és nem volt rest tovább üldözni. Bármennyire is fáj ezt bevallani... Bármennyire is nehéz elmondani. De nem tudtam letagadni azt, ami én vagyok valójában. És ez lett a végzetem...

A Muieon virág balladája

Muieon virág [májon]

Hét barátnak dombján ő

egy elfeledett kisvirág,

Bármikor, ha ember jő

nem mulasztja illatát.

Mítosz szállt át szájról szájra,

Híres volt a virág bája.

Ám az idő szavát nem állja,

Elfakult ím legendája.

Felragyog a nap, hát mesét mondok

eltékozlott e helyszín, szépek a dombok.

Ők voltak valaha a hét leghőbb barát,

Velük indítom hát, a Muieon dalát…

„Hét barátnak dombságán egy jóhiszemű leány élt,

Minden percben, míg csak tudott, tündelányokkal zenélt.

Áttáncoltak éjszakát míg napra fel nem kelt az ég,

Látomását mindenkinek hárfadalban szórta szét.”

Búsan szól a szép virág

Hangja meg-meg remeg

Szívét nyomja e bús világ,

S orcán máris könny csepeg.

„Soha semmit nem bántott, mindennek csak jót adott,

Cserébe a jóságáért, vízi bűbájt kaphatott.

Életét egy tónak adta, s körülvette dombjait,

s vízzel védte minden éjjel, félten őrzött álmait.

Csukott szemmel tündér lány volt, s szelte át az éjszakát!...

Bárcsak így lett volna… hogy meghallja a szív dalát.

Már nem volt se nem ember, sem nem tünde, boszorkánynak hitték őt,

A látomással megáldott, tündéreknek hencegőt…

Bús magányba zárkózva egy tölgyfa lobja lett a ház,

Hol kínjaiba merülve, verte őt a jeges láz.

Betegsége szívének már fakította  csillagát,

Egyet érzett utoljára, a muieon édes illatát.”

Sír a virág, 

nem talál már szavakat,

messze néz

és bámulja a tavakat.

„ Hosszú gyászban hervadt el a mind addig élt hét barát,

S messze fújta halál szele tündérünknek dallamát.

Süvített a levegő, szétszakított égboltot, felleget és balladát,

Nem hagyott már hátra semmit, csak a Muieon édes illatát…”

„Tündér vagy te, áldott lélek,

Mit tudnak az emberek?

Senki nem látott még úgy téged,

ahogy én, ó mily nagyon szenvedek…

Életemet te adtad, hogy virágozzak,

szebbé tegyem világod,

De mit tegyek most nélküled,

én, Muieon, a Te drága virágod?

Illatomat elhagyom, 

 más szépségnek átadom,

Színeimből kimúlok,

s elemészt a bánatom.”

Damaszkusz és Szíria

    

    Hol volt, hol nem, talán nem is létezett, talán igen, de már senki nem emlékszik rá… Így, vagy úgy, de nagyon rég, élt egy magányos hős a Föld kerekén. Damaszkusz volt a neve. Egyedül járta a világot, egyetlen társával, Szíriával. Szíria egy lipóti kislány volt, aki akkor került Damaszkusz oldalára, mikor szüleit meggyilkolták egy véres, hosszan tartó háború alatt, s ő mentette ki az égő romok közül. Szíria hálával tartozott ennek az embernek. Fájó napok, hetek, hónapok vonultak el némán a kislány mellett, s csak némán követte megmentőjét. Damaszkusz különleges érzéseket táplált a kislány iránt. Sosem lehetett gyermeke, mégis úgy érezte, isten vele áldotta meg sajátja helyett. Bármily különös is volt kettőjük kapcsolata, mely átkarolt hónapokat, sőt, éveket, Szíria soha nem volt hajlandó egy percig sem kételkedni védelmezőjében. Éjjel-nappal járták a földutakat, bokros mezőket, kietlen legelőket, csodás erdőket és tágas ligeteket. Kéz a kézben pördültek át minden gondon és kalandon, de Damaszkusz tudta, hogy ha bármi történjék vele, már nem vigyázhat többé Szíriára. Mosolya egy pillanat alatt elfedte minden aggodalmát, hogy Szíria ne láthassa szíve fájdalmát. A kislány, ahogy elérte tizennégy éves korát, bevallotta Damaszkusznak, hogy szerelmes. Attól a pillanattól kezdve neki ajándékozta a szívét, mikor kiemelte gyönge testét a hamvasodó romok alól. Próbálta érvekkel meggyőzni a férfit, miért adná ő az életét egyetlen csókjáért, de Damaszkusz keményen ellenállt. Életében először dühöt érzett Szíria iránt, mert tudta, már olyas valamire vágyik, amit ő nem adhat meg neki. Az aprócska leány nem bírta elviselni a visszautasítást, ezért útnak indult. Útnak, de háttal szíve szerelmének. Damaszkusz lelke összeroppant. Eddig azt hitte, megmentette valakinek az életét, de rádöbbent, hogy igazából csak most vette el azt. Fájt neki az üresség, ami a mellkasában tátongott, miután a lány elment. Szíria vágyakozva tekintett hátra nap mint nap, de mindig csak az aranyló sugarakat látta a tengeren túlról. Minél messzebb jutott, annál inkább érezte a férfi hiányát. Megszakadt a szíve, mikor elért Maszkat városába. A népes utcák kietlenek voltak, a belakott épületek üresen tátongtak, a halastó kifosztott vize éhesen tátongott egy üres lyuk medrében.

Minden eltűnt, csak egy álom maradt még.
Damaszkusz szívét kérte, se megadá az ég… 

De oly messze tűnt már a szikrázó emlékek csillaga, hogy ő maga már hontalannak érezte magát. Ha Damaszkusz végleg eltűnt, akkor hát neki sincs semmi keresnivalója ezen a világon. Visszafojtott levegővel gondolt a férfira. Nehéznek érezte magát, ahogy a szívét is. Elmerült a gondolataiba, ahogy a kő merül el a tó vizében. Aztán… tompa ütéssel megérezte szíve fájdalmát, elhatalmasodott rajta az élni vágyás és erővel rugaszkodott el a talajtól. De a vízben már oly lomhán tudott csak mozogni. Túl mélyen bolyongott emlékeiben. Meghalt, mielőtt még vissza tudott volna térni. Ott lebegett az álom és a valóság között. Damaszkusz megragadta csuklóját, hogy kisegítse társát a partra. De már túl későn. Szíria törékeny teste ugyanúgy hajlott karjaiban, mint mikor először meglátta a tűztömeg közepén. Fehér bőre még kipirult, de aztán az is elhalványodott. Damaszkuszt keserves sírás fogta el. Zokogott, folytak a könnyei, de hiába, Szíriát már nem tudta visszahozni, akármennyire is akarta volna. Végül félájultan zuhant rá ajkára, hogy megadja a lánynak azt, amire egész életében vágyott. Azt, amivel elvette az életét. Hiába érezte, mennyire gyengéd érzelmek fűzték hozzá, azt nem érezhette már, hogy a lány mennyire szerette őt. Már nem látott, nem hallott, csak csendben eldőlt a parton, s eszméletlenül a tó vizébe fordult. Talán megmentette Szíria életét… talán nem. Talán Szíria mentette meg Damaszkusz életét. De hogy két szív úgy tudja egymást szeretni, hogy egymás nélkül már képtelenek legyenek élni, ezzel együtt mentették meg a valós érzés igazságát és a szerelmi történetek valósságát.

Huszt, kicsit másképp

Dús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék.

Csend vala… felleg alól szállt fel az éjjeli Hold.

Szél kele most, mint sír kele szél, s a csarnok elöntött

oszlopi közt rebegő lémalak hinte felém.

És mond: Honfi! Mit ér remegő kebel s e homár román?

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort.

Huss, alkoss, „gyarapíts”, s a házra fény derűl.

Külön szeretettel, Nórinak!

Tisztelet az eredeti szövegnek:

Kölcsey Ferenc

Huszt

Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék.

Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli Hold.

Szél kele most, mint sír szele kél, s a csarnok elontott

oszlopi közt lebegő rémalak inte felém

És mondd: Honfi! Mit ér epedő kebel e romok ormán?

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Messzi jövendővel komolyan vess öszve jelenkort.

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl.

Sonata Arctica - Shy

I can see how you are beautiful, can you feel my eyes on you,

I'm shy and turn my head away

Working late in diner Citylight, I see that you get home alright

Make sure that you can't see me, hoping you will see me

Sometimes I'm wondering why you look me and you blink your eye

You can't be acting like my Dana (can you)

I see you in Citylight diner serving all those meals and then

I see reflections of me in your eye, oh please

Talk to me, show some pity

You touch me in many, many ways

But I'm shy can't you see

Obsessed by you, your looks, well, anyway "I would any day die for you",

I write on paper erased away

Still I sit in diner Citylight, drinking coffee or reading lies

Turn my head and I can see you, could that really be you

Sometimes I'm wondering why you look me and you blink your eye

You can't be acting like my Dana?

I see your beautiful smile and I would like to run away from

Reflections of me in your eyes, oh please

Talk to me, show some pity

You touch me in many, many ways

But I'm shy can't you see

I see, can't have you, can't leave you, there 'cause I must sometimes see you

And I don't understand how you can keep me in chains

And every waking hour, I feel you taking power From me and I can't live

Repeating the scenery over again

Sometimes I'm wondering why you look me and you blink your eye

You can't be acting like my Dana?

I see your beautiful smile and I would like to run away from

Reflections of me in your eyes, oh please

Talk to me, show some pity

You touch me in many, many ways

But I'm shy can't you see, 

Oh baby, Talk to me, show some pity

You touch me in many, many ways

But I'm shy can't you, I'm shy can't you, I'm shy can't you see

A türelem rózsája

Egy halom száraz föld. Kiöntve a kert közepére, mintha ott lenne a helye… Mindenki látja, hisz direkt úgy lett kiszórva. „Lássátok! Száraz föld.” Mindenki kerüli, mert elcsúfítja a környezetet. Pedig a kert gyönyörű. A benne élő állatok és növények egészségesek, szépek, de mi hasznuk… Senki nem nézi meg őket. Ki volt az, és mi célból ontott egy halom száraz földet a gyönyörű kert közepébe? Így lehet bármily szép is… mégis magányos. De nem csak, hogy magányos… hiszen egyetlen célja van az életben mindnek. Gyönyörködtetni az embert. De már ez a cél is elhervadt, már nincs miért szépnek lenni, már nem kell a húsos szirom, sem a puha tollak. Hanem az a száraz föld… elront mindent!

Álom szállt le az éjjeli égből, s egy fiú állt meg a hant előtt. Szerette a kertet, benne minden csodájával. Nehéz volt látnia, milyen elhagyatott lett. De szerette a földet is. A magányos földet, ami nem volt ott minden kertben. Képtelen lett volna elhurcolni, ki az út mellé, hogy többé ne rondítson. Ezért inkább leguggolt. Rátette a kezét és szemét lehunyva dúdolt magában egy titkos szózatot. Megkötötte háláját a magánnyal, majd egy pillanat alatt fényes csillogással a földbe zuhant.

Egy halom föld. Kiöntve a kert közepére, mintha ott lenne a helye… Mindenki látja, hiszen direkt úgy lett kiszórva. Azonban ez a föld gyönyörű. Nedves és tápanyagban gazdag, tökéletes talaj. Ki tudja hogyan, de egy hajtás bújt ki a földből. Fejét a nap felé billentve növekedni kezdett. Először apró volt, vékonyka szárral, bizonytalan tartással, de ahogy az idő telt, megerősödött. Vörös szirmai messziről hívogatták az embert, hogy csodájára járjanak. Erős, kebles levelei, védő tövisei színben gazdagok. Immár a kert sem volt olyan elhagyatott, mint régen. Játak az emberek, megérintették őket, beszéltek hozzájuk, de mégis… Ha éjjelente felkelt a Hold, a kertnek csak egy csodálója maradt. A fiú, ki összekötötte fényét a magánnyal, hogy végül letelepedjen egy helyen… ahol ő nagyon szeretett lenni.

Mit jelent a türelem rózsája?
Miért kéne türelmesnek lennem?
Hogy tudhatnék meg bármit is?
Hol van a rózsám?

Általános tudnivalók; Rólam - Pillanatnyi örömök

Informaciónes generales sobre; Mi - Alegrías del momento

1. Csodálattal tölt el az a tudat, hogy most nem jut eszembe semmi érdemleges, mégis írok. Mert úgy érzem, hogy boldog vagyok, kiegyensúlyozott, és végre megtaláltam azt az életvitelt, amit lehetőségeimhez mérten legfantasztikusabb módon tudjak élni.
1. Estoy feliz, porque no me acuerdo de nada aunque escriba. Ahora mi vida es equilibrada, estoy bienandante y por fin ya conozco la manera de vivir lo que puedo seguir sin dificultad.


2. Tele vagyok energiával, és ezt képes vagyok zenén, táncon, íráson keresztül leadni. Képes vagyok jó gondolatokat vonzani, jó emberekkel megismerkedni, és fontos kapcsolatokat kialakítani. Szeretek beszélgetni, mindig is szerettem, mégis, most beszélgetek a legtöbbet.
2. Estoy llena de energía, y pouedo darla en la música, en baile y en cuentos. Puedo atraer ideas buenas, conocer a buenas personas y crear contactos muy importantes. A mí me gusta charlar, me gustaba noche y día, pero a pesar de todo solo hoy en día hablo tanto que necesito.

Luna

La luna es blanca
y su sangre es roja,
pero cuando está perdido
se cambia.

La luna está roja
y no tiene luz,
y su sangre se despinta
lentamente.

Las estrellas están llorandola
y todos dan sus luces a la Luna:
Las estrellas están llorandola
y todos dan sus luces a la Muerta.

Látványos szívdobbanások

Látom, ahogy dobog a szívem. Látom, mert mikor Mira a mellkasomon alszik, minden egyes szívverésemre apró mozdulatot tesz.
Biztosan nem ő mocorog... az én szívem dobog.
Látom, ahogy dobog a szívem. Látom, mert mikor a kádban fekszem mozdulatlan, apró fodrocskák jelzik szívem kalapálását.
Biztosan nem a víz mozog... az én szívem dobog.
Látom, ahogy dobog a szívem. Látom, mert mikor lenge hálóingem finoman lebeg mellszél alatt, szívem játékára mozdul csak meg.
Biztos nem a szellő fújja... az én szívem dobog.
Látom, ahogy dobog a szívem, és most már érzem...
Lüktet a fej, a láb, a kéz, ahogy néz...
Tudom, hogy körülöttem nem a világ forog... Hanem az én szívem dobog!

Into the unknown

Heading for another life

In a new world far away

Why not me, oh Lord

Why did Vandroiy have to die, why

Dreamers come and go

But a dream's forever

Freedom for all minds

Let us go together

Neverending ways

Got to roam forever

Always carry on

Walking down a misty road into the unknown

Heavy winds may blow into our faces

You can't kill the dream in killing the dreamer

Can't tear it down

Always carry on

Dreamers come and go

But a dream's forever

Freedom for all minds

Let us go together

Neverending ways

Got to roam forever

Always carry on

I've seen dreamers come and go