Te vagy a minden

Álmodom egy utat feléd,
szigetek jönnek néha közbe,
bele-bele botlom egybe-egybe,
merre lehet az erre?
Hol a vége, téged kereslek,
de nem talállak, pedig látom az arcod,
homokból formálom meg kristályosan,
nézem éjjel-nappal álmosan,
belém ivódott a szád a szemed,
belém égett és nyomot hagyott rajtam,
de most mégis hogy takarjam?
Felnézek az égre, és lenéznek onnan,
akkor most ők vannak fent,
vagy én vagyok lent?
Nem állhatok meg,
utam akkor is hozzád vezet,
tudom, hogy a tenger viharos,
és tényleg, viharos.
Tombol a víz, arcomba fújja testét,
s nem biztos, hogy túlélem az estét,
de mit tegyek, mit egyek, mi legyek,
hogy téged túléljelek?
Minden késed bánt és szivárog a vérem,
egyszer elmondtam, többé sosem kérem,
nem várhatod, hogy örökké várjak,
mégis megteszem, mert üvöltenek a szájak,
onnan föntről, ahonnan én vagyok a lent,
te meg a fent, üvöltenek a szájak,
és szétszednek a vágyak,
amik csak téged akarnak,
most már, mert a szubsztanciám
tartja a szám,
bele nem szól semmibe,
engem se vesznek semmibe,
várnom hát nem kerül semmibe,
hát megéri, ha te vagy a Minden.