Nincs én

Nincs én, de Te sem vagy,

senki sem valaki, csak valami,

egy hosszú kódsorozat,

láncra fűzött szerves börtön,

mely egyet tud csak vallani;

az életet.

Reményvesztett hiteket

taszít romba az alantas akarat,

mely ököllel ver kilincstelen kapukat,

nehéz vasként kíván a kulcslyukba

belemászni, egyenesen a kudarcba.

Nincs rés.

Nincs kilincs, nincs fedés.

Nem illik össze az akarat

és a biológiai értelembe vett én,

mert a vágyam szétveri a falakat,

s végül meghal a hitvesztettek mezején,

s még mindig ott az alantas akarat.

Az alantas, szívbe maró vágy,

mely csak abban a percben lágy,

mikor fogod a kezem,

azt a sejthalmazt, mely formát formál,

és nézed a szemem,

az ürességbe lelket fonnál,

és mégis maradok csak egy darab, üres lány,

egy lény, melyből kiszürkült már minden szivárvány.