Elvágyódva

Mindig igyekszem azt az arcomat mutatni az embereknek, amelyikkel nem tudnak mit kezdeni.
A lényeg, hogy ha rám néznek, ne tudhassák meg, milyen is vagyok.
Ne tudják eldönteni, hogy kedves vagyok, vagy goromba. Ne tudják meg megállapítani, hogy milyen kedvem van.
Ha ez így van, nem fognak felesleges kérdéseket feltenni és nem fognak csak úgy unalomból odajönni hozzám.
Akkor őket csak is a kíváncsiság hajtja, vagy pedig a bolond szívük.
Így nyugodt maradhatok egész addig, míg nem találkozom valaki hasonlóval.
Ismerek valakit, aki ugyan olyan, mint én.
Ugyan azok a szálak mozgatják, ugyan úgy gondolkozik, és ugyan azok a dolgok történnek meg vele, mint ami velem is.
Más a külsőnk, más a szívünk, más az otthonunk, de ugyan olyan a lelkünk.
Néha szeretem, jobban mint bárki mást ezen az oszló világon, bármit meg adnék érte, hogy megérintsen a lelke, néha viszont gyűlölöm. Jobban, mint bárki mást ezen a virágzó bolygón...
Játszik velem a sors, mindenkivel csak játszik, és bábok vagyunk az ujjai köré tekerve.
De tudom jól, hogy engem semmi más nem mozgat, csak a szabad akarat.
Mi mégis bent ücsörgünk a lomha tettek börtönében ahelyett, hogy az önálló gondolkodás szabad sasszárnyán szállnánk keresztül kasul egy olyan hatalmas világban, amit eddig el sem mertünk képzelni.
Egyenlőre megelégszem az álmok viharvert szigetével, amit bevettem ősi csapataimmal, de nem tudom, meddig lesznek képesek fantáziám szüleményei egy ilyen kis helyre bepréselődve megélni.
Egyszer majd felszakadnak a korlátok és mindenkit elborít a félsz, s csak ezt kérdezgeti majd;
"Miért nem tettem meg még akkor?"

Egy szó mint száz – A dal, mely mindenről szól…

Mindenki elveszett ki önmagát keresi,
végül tompán hal meg, mert csak nem leli.
Az légy, kire büszke lennél, kire a Hold felnéz,
s a nap ágyaz sírt neked, nem pedig egy holt kéz.

Töltsd meg bátorsággal emlékeid poharát az életre,
hogy azzal mondhass köszöntőt gyermeked létére,
szőj fátylat a napnak sugarából, készíts belőle koszorút,
fond mélyen szerelmed hajába; hosszú még az út.

Találj kiutat a sötét valóságból, érintsd meg a gyémánt eget,
hozz boldogságot szeretteid életébe, szenvedtek már eleget.
Légy Te az, ki megbotránkoztat minden istent fent az égen,
Gúnyold a kötöttséget a széllel szállva kéz a kézben.

Vigyél madarat a felhők fölül, főnixet, mely végét siratja
a földnek, mely mocskos indigóját a tiszta szivacsba itatja,
tempera fekete szurkot kutyul kristályos tengeri vízből,
elpusztít árva reménycsillagokat minden emberi szívből.

Hullajts könnyet a száradó földekre, mik nem teremnek már,
szállj, szállj az égen, légy Te is főnix madár!
Tedd a kezed a szívedre, és úgy mondd,
nem vágysz békére…

Tudod, hogy a szíved mit diktál, sötét angyal, védj meg engem,
az életem neked, csak hogy megvárjalak, félre tettem.
Karolj fel a mennyeid kapujához, olvassz össze engem a léggel,
mely, ha beteljesül, nem bánom, de egyet jelent majd a véggel.

Érted a csillagokat is elhozom a földre, fénye itt vár,
itt fog ragyogni a karjaimban, csak kérlek, gyere már.
Szilánkrügyeket ültet belém a hasztalan idő mely elhalad,
és újra, mindig újra felszöknek az égbe a megtört falak.

Újra ugyan az a nóta,
felébreszt a riadóra,
hogy valami kell még,
valami benn ég,
egy láthatatlan emlék,
hogy most is
és mindig,
veled lennék…

Álmodom Rólad

Rövid leszek, este van.

Te leszel az álmomban.

Úgy ölelsz majd, mint soha,

s csókolsz is, noha

nincs emlékem róla,

mint egy kinyílatlan rózsa,

vagy egy ki nem szabott ruha,

látom a végét, látom a tervet

de kéne szereznem hozzá egy szervet,

mert teste talán makulátlan, igazi,

mégis kell egy szív, mi kiveszi

az el nem múló érzést,

a science fiction vágyat,

a láthatatlan nézést,

s az összezárt szájat.

Kell, hogy legyen megoldás,

kellesz nekem, ez a baj,

vagy nem is baj, de ha hall

ott bent valaki,

akárki,

feleljen,

egyetlen bűnöm, hogy szeretek,

s közben egy álomképet kergetek… 

Lord - Örökké

Rohanó életemben,

Bárhová vitt a sorsom,

Nem féltem én a nagyvilágban.

Milyen boldog voltam,

Hogy Te voltál nekem,

Hogy végre rád találtam.

Szótlan együttlétben, szótlanul álmodozva,

Átkarolt némán minket a végtelen.

Elképzelt álmainkat engedd még szabadon szállni,

Segíts így elviselni az életem!

Ne mondj le még a vágyaidról!

Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet,

Mert ha hiteddel reméled,

Feléd hajlik a mennybol, lassan majd eléred.

Rohanó életemben, mikor fárad a lélek,

Érzem, hogy többé már semmi nem zavar,

Te légy a tuz, ami éltet, vigyázz álmainkra,

Ami átölel, és nem zavar.

Ne mondj le még a vágyaidról!

Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet,

Mert ha hiteddel reméled,

Feléd hajlik a mennyből, lassan majd eléred.

Titkom

Lelkembe száll egy ima,
dong a dorong, számban a pipa,
száll a füstje, szájról szájra,
száll az ima vágyról vágyra.

Fúrjuk magunkat most már bele,
szól a zene, táncolj vele,
tedd a lábad jobbra-balra,
taszítsd őket falról falra.

Ne sajnáld ha nyögne már,
izzó szeme mire vár?
Zúg a csókom szájról szájra,
száll a madár ágról ágra.

Száll a madár ágról ágra,
döntés miatt engem várva,
Holdfényként az éjszakába,
felhők fátylas otthonába,
elbúvok, és messze nézek,
távolba, hol élni félek,
Edződöm, hogy várni tudjak,
nappal kell, hogy elaludjak,
megálmodjam minden gondom,
senki másnak el nem mondom,
fordulj ide, meg súgom,
hogy…

Te vagy a minden

Álmodom egy utat feléd,
szigetek jönnek néha közbe,
bele-bele botlom egybe-egybe,
merre lehet az erre?
Hol a vége, téged kereslek,
de nem talállak, pedig látom az arcod,
homokból formálom meg kristályosan,
nézem éjjel-nappal álmosan,
belém ivódott a szád a szemed,
belém égett és nyomot hagyott rajtam,
de most mégis hogy takarjam?
Felnézek az égre, és lenéznek onnan,
akkor most ők vannak fent,
vagy én vagyok lent?
Nem állhatok meg,
utam akkor is hozzád vezet,
tudom, hogy a tenger viharos,
és tényleg, viharos.
Tombol a víz, arcomba fújja testét,
s nem biztos, hogy túlélem az estét,
de mit tegyek, mit egyek, mi legyek,
hogy téged túléljelek?
Minden késed bánt és szivárog a vérem,
egyszer elmondtam, többé sosem kérem,
nem várhatod, hogy örökké várjak,
mégis megteszem, mert üvöltenek a szájak,
onnan föntről, ahonnan én vagyok a lent,
te meg a fent, üvöltenek a szájak,
és szétszednek a vágyak,
amik csak téged akarnak,
most már, mert a szubsztanciám
tartja a szám,
bele nem szól semmibe,
engem se vesznek semmibe,
várnom hát nem kerül semmibe,
hát megéri, ha te vagy a Minden.

Vadulj

Kicsit rád nézek. Megköszörülöm a torkom idegességemben.

Picit összeszorul a gyomrom, ahogy izgalmassá válik a helyzet.

Te is rám nézel, de egyenesen a szemembe, nem stírölsz.

Furán érzem magam, gyorsan, de észrevehetően végig pásztázlak.

A szádat figyelem, ami huncutul mosolyog. Olyan laza vagy...

Mintha nem is érdekelne, hogy érdekelsz. De hazudsz, tudom!

Akadozik a légzésem, ahogy tombol bennem a vér.

Még a nevedet sem tudom.

Te sem az enyémet.

Kit érdekel!

Álmodj mérgezett almát

Általános fagyhalál és forró tűz, mi beborít,
mint Csipkerózsa rémálmában, minden férfit kiszorít.