Kívánságlista

Szeretnék egy csillagot. Szeretném, hogy mindig ott ragyogjon az égen, amikor kinézek.
Szeretnék szelet. Szeretném, hogy ha kérem, akkor mindig szembe fújjon velem.
Szeretnék egy kastélyt. Bármikor, ha olyan kedvem van, titkos szobákat fedezhessek fel.
Szeretnék egy erdőt. Szeretnék minden fáért én felelni.
Szeretnék boldogságot. Szeretném, hogy mindig legyen okom nevetni.
Szeretnék egy párnát. Azért, hogyha sírok, legyen mibe áztatni könnyeim.
Szeretnék egy arcot. Amit bármikor felvehetek, ha csúnyának tartom magam.
Szeretnék egy testet. Szeretném, hogy ugyan olyan legyek, mint az átlag.
Szeretnék egy szívet. Szeretném, hogy legyen másik, ha az enyém megállna.
Szeretnék egy gondolatot. Ami mindig segít tovább lépni.
Szeretnék életet, mert ez nem elég, hogy mindezt megkapjam,

De, mert csak egyem van,
elmondom;
Téged szeretnélek legjobban.

Leszel-e a királyom? - G.B.

Egy közös pont a szívben,

ami most minket összeköt,

Ezzel kezdődött minden

ezért van, hogy működött.

Kezdetben csak néztem,

ahogy mosolyogsz rám,

s azt hittem,

tán reagál a szám...

Megnevettetsz, de nem engem,
csak egy mozdulat egy széles mosoly.
Azt vártam hogy szívemre hass...
hogy ne legyen oly komoly!

Beszélgettünk, időhúzás,
elfogott a vágy, tán a tied leszek
de csak csendben ültem és vártam,
hogy kiderüljön, miért legyek...?

Miért adjam szívem bárkinek is,

aki megtetszik nekem e világon,

ha tudom, végül úgy is elhagy?
Leszel-e a királyom?

Leszel-e majd oly barát,

kivel mindig mindent megosztok,
s otthonod-e az a vár,
hol bánatomban lakhatok?

Lesz-e benned annyi tartás,
hogy ne hagyj el, ha fúj a szél?
Vágysz-e párom, őröm lenni,
ki megvéd majd ha jön a tél?

Fűtesz-e majd csókjaiddal,
ha szívem fagyott, jégcsapos,
Tudsz-e majd rám vigyázni,
ha lelkem ködös, harmatos?

Te vagy az, kit választanék?

Ki most előttem sziklaszilárdan itt áll?
Megismerni egymást;
ez az, mit a szívem diktál.

Telt az idő...
beszélgettünk eleget.
Szívem kinyílt neki,
s elöntött a szeretet.

Most is velem van

és gondozgatja lelkem kertjét,
szereti az ott nyíló virágokat,
én meg szeretem a lelkét.

:)

Elenodia története 1.

A csendes éjszakába belehajolt a lágy szellő suttogása, itt-ott magával hurcolt dallamokat szórt szét a széllel, majd felkavart egy kis homokot a lágy talajról. Körbeölelte a vén tölgyeket, megcirógatta a fák búsan hajladozó koronáit, és színes fénysugarakat festett kiöltött nyalábaival a talajról; a barna kőszirt törmeléke úgy táncolt a rózsa színében játszadozó tengerpart homokjával, mintha kistestvérek lettek volna. Egy-egy hullám csapása a sziklák oldalára felröpített néhány kristályosan ragyogó vízcseppet, mik a Hold fátylas sugarában úgy festettek, mint a Földön ragadt csillagok. A természet monoton dorombolása mellett úgy tetszett, mintha maga a Föld szívét hallaná az ember. Egy lágy érintés a füves talajra, és elvadult szarvas csordák versenylépéseinek rezzenéseit úgy lehetett érezni, hogy szinte megjelent a szem előtt a kép, amint a kidőlt törzsek felett ugráltak sorban, s utána íves kanyarban fordultak le délre, hogy mielőbb az éltető vizű forráshoz érjenek. A szél szüntelen lökdösése levegővétel volt a természetnek, s a hangok, amit magával hordozott, elhalkuló suttogások voltak, imák és vágyak egyvelege. Az éjszaka meghittsége nem ért véget a tenger parti szakadék mentén sem. Az egyre csak az égbe emelkedő kőszirtek ormótlan anyaga puha otthont adott azon élőlényeknek, amik nem akarták megvívni harcukat a sötétség ellen. Mint egy hatalmas falu, beépített zugokban bújtak meg és álmodtak, várták egy új nap hajnalát, hogy elhagyják otthonuk, és megszokott vadászútjukra indulhassanak. A hullámok ide már nem értek fel, bár nyújtózkodtak, ameddig csak tudtak. A szél segítette a cseppeket útjukban, de még neki sem volt akkora ereje, hogy szárnyat adjon az áttetsző csodának. Így a part, hol már a felhőkig tornyosult őméltósága, a föld, biztonságot adó otthon lett az erdő állatainak, akiknek így nem kellett félniük az áradástól. 

Általános tudnivalók; Rólam - Pillanatnyi örömök

Szeretem, mert megfogja a kezem.
Szeretem, mert nem fél a szemembe nézni.
Szeretem, mert csókot lehel arcomra.
Szeretem, mert érdekli, hogy vagyok.

Szeretem, mert úgy döntöttem vele maradok.
Szeretem, mert ezt a döntés érte hoztam.
Szeretem, mert vele önmagam lehetek.
Szeretem, mert így van, akivel törődhetek.

Szeretem, mert kedves velem és odaadó.
Szeretem, mert gyengéd velem.
Szeretem, mert meg tud nevettetni.
Szeretem, mert úgy érzem, minden pillanatban hiányzik, mikor nincs velem.

Szeretem, mert már majdnem minden éjjel vele álmodom.
Szeretem, mert szinte kínoz, amikor nem keres.
Szeretem, mert elviselhetetlen a hiánya mikor szükségem lenne rá, de nincs itt.
Szeretem, mert tudom, egyszer úgy is újra megérint.

Szeretem, mert magához ölel.
Fontos nekem, mert ő is szeret.
Álmodom vele, ha másként nem láthatom.
És akkor megint itt van. Karjaiban elveszek, és nem marad más,
csak a végtelen vágy és a szeretetem, amit neki adtam.

Szörnyeteg

   Az ember nem is sejtené, milyen veszélyes alakok mászkálnak körülöttünk. Kedvesen rájuk nézünk, viszonzásul kapunk egy fogcsikorgatást, és ha esetleg ez nem tántorítana el minket attól, hogy kapcsolatot teremtsünk velük, akkor aljasan bekúsznak életünk mindennapjaiba, szépnek tettetik magukat, szívják a vérünk és elhitetik velünk, hogy ez jó nekünk. Aztán mikor egy illúzió kezd megszakadni és lassan rájövünk, mekkora hibát vétettünk azzal, amikor kinyitottuk a szívünk, pánikszerűen próbáljuk meg leválasztani magunkról a piócákat, és kiszorítani magunkból a mérget, amit sok-sok időn keresztül fecskendeztek belénk, hogy örök kábulatba essünk. Féregnek tartom azt a lényt, ami ilyen vagy hasonló módon csempészi be magát az életünkbe, aztán, mint ha mi sem történt volna, mintha nem szimbiózisban éltünk volna éveken keresztül, mintha valóban csak egy illúzió lett volna az, ami történt, elkúsznak és gerinctelenül cuppannak rá egy másik áldozatra. De közben te már tudod, hogy milyen egy hátborzongató lény, és többé nem tud becsapni. Már sejtheted azt is, hogy nem csak az volt az egyetlen szörnyeteg, hanem sok-sok hasonló félelmetes lélek vesz téged körül, és ezért már jobban félsz tőlük. Mert csak ezt teheted; Már jobban félsz, vagy már felkészülsz a következőre... De csak egy biztonságos megoldás létezik.

Bezárod a szíved, és a kulcsot csak hosszas, hosszas és súlyos mérlegelés után adod oda annak, akiben igazán megbízol...

Vadonban

Petőfi Sándor     VADONBAN

Éj leng alá a mély vadonra,

S az út majd jobb-, majd balra tér;

Lépteim bolyongva tévedeznek -

Ki lesz előttem hű vezér?

A menny ivén ugyan fölöttem

Ragyognak égő csillagok,

De vajh talál-e célra pályám,

Ha lángjaiknak hinni fog?

Az égi fények ezredénél

A lyányszem tündöklőbb vala,

S mégis, ki hittem súgarának,

Haj engem mégis megcsala!

Veszprém, 1842. november

A kövér nő rejtvénye

Húgom, anyukám és bátyám mellettem jöttek fel a kőlépcsőn. A Károlyi Mihály Spanyol-Magyar Tannyelvű Gimnáziumban már elkezdődött a tájékoztatás valami "roppant fontos" dologról, ezért csendben kellett beosonnunk a nagyterembe. Körbe üvegfalak vettek körül, és az éj sötétjében már minden csillag láthatóvá vált. Nem is kellett sok világítás a teremben, elég volt az is, amit a Hold és a csillagok adtak kölcsön a Földnek. Volt egy hatalmas kupola is ebben az ominózus helységben, ahonnan tökéletesen lehetett látni az eget. A fent leírtakból talán kiderülhetett számotokra, hogy nem vonta magára a figyelmem az igazgató beszéde. Nem is tudom, hogy miről lehetett szó, csak azt, hogy borzasztó hosszú monológ volt. Húgom és anyukám lementek, hogy vegyenek a büfében egy kis innivalót és ennivalót, én pedig szándékosan nem szóltam, hogy nálam annyi van, hogy magam se tudnám megenni. Nem tudom, hogy miért, ne kérdezd, de azt hiszem, hogy az iskola látogatás előtt közvetlen volt egy rövid vitánk a húgommal, és talán ez lehetett az oka. A lényeg, hogy mikor visszafele jöttek fel a lépcsőn, szemem átsiklott róluk egy távolabbi pontra, ahol a lánymosdót pillantottam meg. Vagy öltözőt, nem tudom pontosan... És ott egy BORZASZTÓAN nagyon durván hihetetlenül katasztrofálisan kövér nő öltözött éppen. Való igaz, hogy meztelen volt, de annyi háj volt rajta, hogy azt sem tudtam megállapítani, merre van az eleje és merre a vége? Aztán, amikor egy nagyot nyújtózott az ég felé, felfedeztem, hogy egy mini bikini van rajta. Valószínűleg úszni indult le, a medencébe. (szuper jó ez az iskola; csillagvizsgáló, medence, büfé, előadóterem... pf) Aztán még mindig a sokk hatása alatt végignéztem, ahogy mezítláb lerongyol a kőlépcsőn, minden egyes lépésével visszhangozva az aulában. Rajtam kívül senkinek nem volt szokatlan ez a jelenség, mert láthatóan csak én akadtam ki rajta... Ahogy leért, azt vettem észre, hogy őt még egy majdnem ugyanakkora nő követi. Elkerülhette a figyelmem, míg én "azt" bámultam. A bikinis, kövér hölgy komótosan lépkedett ki a bejáraton, majd az üvegfalon át látva, elsétált a medencékhez. A másik kövér nő egészen másként festett, mint az előző. Ici-pici magenta színű miniszoknyát viselt, és egy hasonlóan icike-picike, ugyanolyan színű topot. Haja hosszú volt és göndör, és egy nagy, fekete napszemüveg takarta el a fél arcát, de azt azért láttam, hogy vigyorog. Ahogy kiment ő is ugyanazon az ajtón, nem ment el odáig, mint az előző hölgy, hanem félúton hirtelen a magasba ugrott, és megtartva a távolságot a föld és saját teste között, repülni kezdett. Aztán egyre magasabbra szállt, míg végül már nem is láttam, hogy merre tart. Szám az tátva maradt (mondanom se kell) és hevesen elkezdtem böködni az anyukámat, aki közben megérkezett újra mellém és csendben figyelte az igazgató beszédét. Mikor frusztráltan rám nézett, hogy miért piszkálom, elkezdtem neki mondani, hogy mit láttam. És a legjobban az bosszantott, hogy egy olyan kövér nő, mint akit láttam, az tud repülni, én meg nem. És miért nem? Ez az én álmom, elvileg nekem is kellene tudnom repülni, ha akarok. (Ehhez tudni kell, hogy az esetek nagy százalékában tisztában vagyok azzal, hogy éppen álmodom, és legtöbbször irányítani is tudom azt.) Erre fogtam magam, és kirohantam az épületből, hátha még meglátom a repülő nőt. De nem, már nem volt látóhatáron belül. Ahogy körbenéztem a sötét parkolóban, hirtelen elkezdtek elolvadni a kocsik körülöttem. Amint ránéztem egyre, az elkezdett lefolyni, majd egy csatornában kötöttek ki mind. Nagyon megrémültem, és nem értettem, hogy mi történik. Vissza akartam menni az iskolába, de a kapu zárva volt, és láthatóan üres volt az egész épület. Vaksötétség és néma csend... Amikor rájöttem, hogy miért is indultam ki onnan, arra gondoltam, hogy akkor megkeresem azt a kövér nőt, és megkérdezem, hogy képes repülni. Borzasztó éhes voltam, és amikor a kocsink felé indultam, hogy kivegyem a csomagtartóból a táskámat, amiben az a sok kaja volt, a mi autónk is cseppfolyós állapotba került... Így étel nélkül indultam el arra, amerre a repkedő primadonnát láttam utoljára. Nagyon hideg lett, és az eső is elkezdett esni. Talán két napja sétáltam folyamatosan úgy, hogy nem kelt fel a nap, az eső nem hagyott alább, és egy lélekkel sem találkoztam össze az úton. Kihalt városon vágtam át, egy sötét, ázott birodalmon, ahol már kezdtem volna feladni a reményt, hogy bármikor is megtalálom azt a nőt, vagy egyáltalán haza jutok élve... De akkor megpillantottam egy boltot. A sok, hatalmas és üresen kongó sötét emeletes ház között helyet szorított magának egy picike bolt. Fény szűrődött ki onnan, én pedig hamar rátettem ronggyá ázott ujjaimat a kilincsre, hogy mihamarabb bemehessek. De zárva volt... Kopogtam az üvegajtón, de senki nem válaszolt, és nem is láttam bent mozgást. Egy darabig még álldogáltam ott, aztán meguntam, és továbbhaladtam, hátha találok még valamit nyitva. Alig mentem pár métert, mikor valaki hozzám vágott valamit... egy papucs... felvettem a földről, majd csodálkozva visszanéztem, ahonnan a bizonytalan tárgy érkezett. Egy nagyon nagyon kövér nő lógott ki félig a boltból, és vadul kalimpált felém. Gyorsan visszasiettem, mielőtt meggondolja magát, és berongyoltam a boltba. Mielőtt megnézhettem volna magamnak a furcsa alakot, visszaadtam neki a papucsát és megköszöntem, hogy beengedett. Akkor vettem csak észre, hogy ez a repülő nő volt. Kerek szemmel néztem rá, majd rögtön tudatára adtam, hogy felismerem őt. Vigyorgott rám, és megkérdezte, hogy miért kerestem? Erre én elkezdtem veszekedni vele, hogy hogy lehet az, hogy ő tud repülni, én meg nem, és miért kellett nekem annyit keresnem, mikor ez csak egy álom, és én mondom meg, hogy mikor, kit, és miért látok. Erre nagyon furcsa dolgokat kezdett el nekem mondani. Először is, lehordott, hogy ha ez az én álmom, akkor miért van ilyen elszomorodott idő, és miért nem hozok több embert a boltjába? Aztán azt mondta, hogy ő világ életében tudott repülni, és igazán nem tehet róla, hogy én meg nem. Végül pedig azt mondta:
- Ha ez tényleg a te álmod, és te mondod meg, hogy mikor, kit és miért látsz, akkor nagyon valószínű, hogy tudat alatt vágysz a kutatásra, és valami olyasmit keresel, amit még te sem tudsz, hogy mi lesz az.

Fájdalom

Zakatol az agy,

aludni nem hagy,

felver mindig egy rémes álom,

honnan utam nem találom.

Cilinderes férfi vicsorog rám

kéjes vigyorral az arcán

s közben hivogat

egy ballonkabát alatt.

Menekülnék, de késezrek

felém rendületlen repkednek,

szitát formálnak majd belőlem,

ha marad egyáltalán valami…

Mindenki csak ordibál és kalimpál

szívem egyre jobban kalapál

és azt kívánom, bár megállna

mindezt magam mögött hagyva.

De kinyitom a szemem s a világot

vérbe fagyva  találom,

Minden mit álmodtam igaz volt,

s most ért el a halálom.

Dallam

Szívem apró csillaga most előbújt a melegből

s útnak indult délre, hogy a billentyűket elérje.

Átbukdácsolt mólokon s dúrokon,

majd elfeküdt egy biztosnak tűnt dallamon.

Szikrát szórt az elfelejtett hangokba, majd

besorolta őket rangokba.

Egy, mi vezet, másik, ki követi,

de mind a szívemből szólt 

és nem hagyhatom eltűnni.

Les Preludes

Liszt Ferenc legszebb műve:)