2011. április 21., csütörtök

Álmodom Rólad

Rövid leszek, este van.
Te leszel az álmomban.

Úgy ölelsz majd, mint soha,
s csókolsz is, noha
nincs emlékem róla,
mint egy kinyílatlan rózsa,
vagy egy ki nem szabott ruha,
látom a végét, látom a tervet
de kéne szereznem hozzá egy szervet,
mert teste talán makulátlan, igazi,
mégis kell egy szív, mi kiveszi
az el nem múló érzést,
a science fiction vágyat,
a láthatatlan nézést,
s az összezárt szájat.
Kell, hogy legyen megoldás,
kellesz nekem, ez a baj,
vagy nem is baj, de ha hall
ott bent valaki,
akárki,
feleljen,
egyetlen bűnöm, hogy szeretek,
s közben egy álomképet kergetek… 

Lord - Örökké


Rohanó életemben,
Bárhová vitt a sorsom,
Nem féltem én a nagyvilágban.

Milyen boldog voltam,
Hogy Te voltál nekem,
Hogy végre rád találtam.

Szótlan együttlétben, szótlanul álmodozva,
Átkarolt némán minket a végtelen.

Elképzelt álmainkat engedd még szabadon szállni,
Segíts így elviselni az életem!

Ne mondj le még a vágyaidról!
Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet,
Mert ha hiteddel reméled,
Feléd hajlik a mennybol, lassan majd eléred.

Rohanó életemben, mikor fárad a lélek,
Érzem, hogy többé már semmi nem zavar,
Te légy a tuz, ami éltet, vigyázz álmainkra,
Ami átölel, és nem zavar.

Ne mondj le még a vágyaidról!
Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet,
Mert ha hiteddel reméled,
Feléd hajlik a mennyből, lassan majd eléred.

2011. április 16., szombat

Titkom

Lelkembe száll egy ima,
dong a dorong, számban a pipa,
száll a füstje, szájról szájra,
száll az ima vágyról vágyra.

Fúrjuk magunkat most már bele,
szól a zene, táncolj vele,
tedd a lábad jobbra-balra,
taszítsd őket falról falra.

Ne sajnáld ha nyögne már,
izzó szeme mire vár?
Zúg a csókom szájról szájra,
száll a madár ágról ágra.

Száll a madár ágról ágra,
döntés miatt engem várva,
Holdfényként az éjszakába,
felhők fátylas otthonába,
elbúvok, és messze nézek,
távolba, hol élni félek,
Edződöm, hogy várni tudjak,
nappal kell, hogy elaludjak,
megálmodjam minden gondom,
senki másnak el nem mondom,
fordulj ide, meg súgom,
hogy…

2011. április 15., péntek

Te vagy a minden

Álmodom egy utat feléd,
szigetek jönnek néha közbe,
bele-bele botlom egybe-egybe,
merre lehet az erre?
Hol a vége, téged kereslek,
de nem talállak, pedig látom az arcod,
homokból formálom meg kristályosan,
nézem éjjel-nappal álmosan,
belém ivódott a szád a szemed,
belém égett és nyomot hagyott rajtam,
de most mégis hogy takarjam?
Felnézek az égre, és lenéznek onnan,
akkor most ők vannak fent,
vagy én vagyok lent?
Nem állhatok meg,
utam akkor is hozzád vezet,
tudom, hogy a tenger viharos,
és tényleg, viharos.
Tombol a víz, arcomba fújja testét,
s nem biztos, hogy túlélem az estét,
de mit tegyek, mit egyek, mi legyek,
hogy téged túléljelek?
Minden késed bánt és szivárog a vérem,
egyszer elmondtam, többé sosem kérem,
nem várhatod, hogy örökké várjak,
mégis megteszem, mert üvöltenek a szájak,
onnan föntről, ahonnan én vagyok a lent,
te meg a fent, üvöltenek a szájak,
és szétszednek a vágyak,
amik csak téged akarnak,
most már, mert a szubsztanciám
tartja a szám,
bele nem szól semmibe,
engem se vesznek semmibe,
várnom hát nem kerül semmibe,
hát megéri, ha te vagy a Minden.

2011. április 14., csütörtök

Vadulj

Kicsit rád nézek. Megköszörülöm a torkom idegességemben.
Picit összeszorul a gyomrom, ahogy izgalmassá válik a helyzet.
Te is rám nézel, de egyenesen a szemembe, nem stírölsz.
Furán érzem magam, gyorsan, de észrevehetően végig pásztázlak.
A szádat figyelem, ami huncutul mosolyog. Olyan laza vagy...
Mintha nem is érdekelne, hogy érdekelsz. De hazudsz, tudom!
Akadozik a légzésem, ahogy tombol bennem a vér.
Még a nevedet sem tudom.
Te sem az enyémet.
Kit érdekel!


2011. április 11., hétfő

Álmodj mérgezett almát

Általános fagyhalál és forró tűz, mi beborít,
mint Csipkerózsa rémálmában, minden férfit kiszorít.

2011. március 25., péntek

Valamire gondolni kell...


Lehullott az első levél,
de nem lett kopár a fa.
Tovább hajladoz az időben.
Sági arany, trallala.

Erős törzse hajlandó,
de el nem mozdulna.
Hajlandó csak öregedni.
Sági arany, trallala.

Élni termett, nagyon rég,
s mi lehet feladata?
Elnyúlni a történelemben.
Sági arany, trallala.


Félem az időt, félem a múltat,
félek, elhullok ma.
Hős fa, becsülendő…

Sági arany, trallala.

Lehull az utolsó is lassan,
kopasz lett az öreg fa.
Hajladoz a szélben,
hajladoz az időben:
Mit szolgáltam életemmel?
Kit védtem meg éveimmel?
Még egy homokszem lepereg,
s kiszárad az öreg fa.
Sági arany… trallala!

2011. március 22., kedd

2011. március 21., hétfő

Emlékeim pohara


Emelem kupám erre a napra,
hogy emlékem, feledésbe merülj.
Nem számít immár semmi más,
csak többé közelembe ne kerülj.


Emelem poharam, borom benne.
Mint vér, mely maga módján egyedi,
kupám lötykölődni s megpihenni igen,
ám benne maradni örökre nem engedi.

Torz ábrázattal folyik nyelvemre a pír;

Poharad vagyok, s Te borom benne,
de mintha már testem üres lenne…


Nem bolondít a szeszélyes ital,
s részegségem lassan végleg kihal.
Józanul állok fel egy koszos sarokban,
s nem kívánok mást, csak élni a karodban.


Hadd legyek most én a Te véred,
ereidben a bor.
Hadd járjam be tested minden zugát,
hol a vér meghonol.

Hadd tépjem szét józanságod ázott kötelét,
most én akarok lenni benned minden kötelék.

Folyik a bor, végigzúg torkom barlangján;


Leszek kecses ital, mely, ha kell, elkísér.
Bánatodban hozzám fordulsz, s én ügyelek,
hogy ha segítségem kéred, én szó nélkül
feláldozzam testem, hogy boldoggá tegyelek.


Igen, én leszek a bor, mely csak addig él,
míg van, s mely később már mit sem ér.

De még akkor is lesz remény, hogy megtarts
egy bolond emlékedül, mely homályos folt csupán,
mint amilyen Te vagy most nekem szerelmem,
két csepp édes bor, ezen a kiszáradt kupán.


Még egy elkeseredett könnycsepp is születik,
de ez minden adományom emléked részére,
mert részegen esem össze tőled, a poros sarokban,
s meghalt rólad az utolsó homály is versem végére…

2011. március 10., csütörtök

Hamis gyöngyök

Kintebb nézek az ablakon,
nem kívánom látni üvegét,
de folyik előttem a szilárd anyag,
s szüntelenül felidézi a Nevét.

Már tudom, hogy nem igaz,
mégis igaz, mi volt,
Mert bár mindaz, mit éreztem,
megtörtént. De már holt.

Haldoklik egy csendes mezőn,
földben, mélyen eltemettem,
de néha felcsuklik egy buborék;
Irdatlanul szerettem.

Hamis gyöngyöt igaznak vélni
nem ostobaság, egyrészt nem az.
Mert csodásnak csodás, izgalmas ékszer,
fénylik ha ráesik a fény,
de ha el akarnád adni, mert már nem kell,
akkor izgat fel a tény;

Nem ér semmit, csak egy hamis kép,
mit kebleden öleltél, s tetted szíved élére,
s már nem szabadulhatsz meg tőle,
csak ha visszasüllyeszted tengerek vak mélyére.