Hamis gyöngyök

Kintebb nézek az ablakon,
nem kívánom látni üvegét,
de folyik előttem a szilárd anyag,
s szüntelenül felidézi a Nevét.

Már tudom, hogy nem igaz,

mégis igaz, mi volt,
Mert bár mindaz, mit éreztem,
megtörtént. De már holt.

Haldoklik egy csendes mezőn,

földben, mélyen eltemettem,
de néha felcsuklik egy buborék;
Irdatlanul szerettem.

Hamis gyöngyöt igaznak vélni

nem ostobaság, egyrészt nem az.
Mert csodásnak csodás, izgalmas ékszer,
fénylik ha ráesik a fény,
de ha el akarnád adni, mert már nem kell,
akkor izgat fel a tény;

Nem ér semmit, csak egy hamis kép,
mit kebleden öleltél, s tetted szíved élére,
s már nem szabadulhatsz meg tőle,

csak ha visszasüllyeszted tengerek vak mélyére.