Egy csepp varázslat:-)

Álmok szövődnek egy másik világról, ahol minden könnyebb... minden egyszerűbb. Varázslók, démonok, tündérek és koboldok... Miért támaszkodik erre az ember? Van bármi értelme is? Vagy tudja, hogy ez soha nem történhet meg vele, vagy szeretné, hogy megtörténjen vele. Na és ha én szeretném? Ki cáfolja meg, hogy létezik egy másik világ, párhuzamosan a miénkkel, ahová el lehet jutni. Sőt, már jutottak is el néhányan. Ha én választhanék, lehet, hogy ott maradnék. Egy dolog húz csak vissza. A szerelem, és a barátság. Semmi más. Ha őket magammal vihetném, ha foghatnám kezüket az úton, akkor vissza sem néznék, az biztos.
Hányszor elképzeltem már... hogy elmegyek, megkeresem azt a világot. És bár eddig nem jártam sikerrel, mégis érzem, hogy itt van a másik világ, amire én úgy vártam. Álmomban járom a földet, mely barátságosan befogad, és tapintok meg minden olyan dolgot, amiről ébren "nem is álmodhatok". Éjjel enyém az egész világ, átölelem a sötétséget és magamba szívom azt. Ott a hely, ahol nekem senki sem parancsol, ahol repülhetek erdőn s mezőn át, ahol szabadon választhatom a nehezebbik utat. Mindig lesz egy megoldás, hogy megtaláljuk a kiutat testünk börtönéből. :-) Élj az álmok csodájával, az éjjeli szabadsággal, azzal az érvényes útlevéllel, mely átenged fantáziád csodás aranykapuján. Szívd magadba a másik világ illatát, s emlékezz rá majd ébren is, hogy tudd, mindig van kiút. Élj ezzel a lehetőséggel! Élj a tündérmesék valóságával! Élj a napnak, s várd az éjjelt. Hiszen minden nap egy újabb kaland belépője az álmok világába...

Kezdetek; Elvágyódva

Néha úgy élnék Amaranta világában. Ott minden sokkal jobb. Még a szenvedés is megérné, bár már azt hiszem, nem panaszkodhatok. Ha mondjuk az ő képébe jelenhetnék meg, akkor más lenne a véleményem. Szegény elég sok megpróbáltatás elé került már, és nem hinném, hogy büszke lenne a saját életére. Mármint néhány dologban biztos hogy nem... Más részről viszont igenis boldog lehet, hisz sokkal több embert megmentett már, mint amiről ő maga tud. És a népek szeretik őt, mert óvja az egészségüket és a testi épségüket. Nem csak fizikai támaszt nyújt, de szellemileg, lelkileg is támogatja őket. Ha rám ilyen feladat hárulna... örömmel elfogadnám. De milyen áron? Tudtad, hogy mikor az Új Isten megalkotta az Újvilágot, a 12 védőburokban kinevezett egy-egy embert, aki a társai szellemi vezetője lett? Határozott, nagylelkű embert keresett, aki képes a föld értékeit beengedni a szívébe. Így esett a választás Amarantára, aki azonban nem vállalta a feladatot. Gyermek volt még, mégis komoly gondolatok kavarogtak a fejében, és olyan aurával bírt, ami nagyon megkönnyíthette volna Új Isten feladatát abban, hogy rendet rakjon a földjükön és egy összetartó, erős csoportot kovácsoljon a fennmaradt emberekből. Mivel Amaranta megrettent a rá háruló feladattól, bűnhődnie kellett. Az Új Isten megölte kisöccsét, hogy azzal nyomatékosítsa hatalmát az emberek tudatában. Nem érte el a célját. Amaranta vérbosszút követelt, és elhatározta, hogy bármi áron, de meg fogja ölni ezt a Démont. Sajnos nem gondolta volna, hogy tervét még egy emberi élet sínyli majd meg. Mivel a lány bár felkészítette a többieket az előttük álló kemény életre, fellázadt az Új Isten ellen, és ezt a Démon azzal köszönte meg, hogy megölte Amaranta szerelmét is, aki ugyan csak nagy szerepet kapott az életében. Ekkor már olyan zsákutcába került, ahonnan nem tudott kimászni, és ahol több ezer évig kereste a kiutat, mind hiába. Testvére és szerelme is miatta került a túlvilágra. Ez akkora erőt adott neki, ami végül az Új Isten legyőzésére bírta, s saját kezűleg ölte meg a Démont. Annak hatalmának nagy része felszabadult; A burkok eltűntek a világról, és az emberek milliói, kiknek testét és lelkét külön-külön dimenzió börtönben őrizte, elkezdtek visszaszivárogni a Földre. Ereje többi része Amarantába szállt, ezzel átadva minden tudását és hatalmát, amit e világon gyűjtött össze. Így vált ez a lány a 12 vezető, később 12 gyógyítóként ismert legnagyobbikává. Mivel a démon meghalt, már nem tudta kontrollálni a saját maga által létrehozott és felélesztett lényeket, így azok elszaporodtak, megsokszorozódott számuk és erejük is. Ezért hát az Újvilág gyermekeinek azoktól a keserű napoktól fogva fokozottan kellett ügyelniük életük megóvására, harci tudásuk fejlesztésére és gyógyítási lehetőségeik növelésére.

Amaranta nagy utat tett meg idáig. Majd 3000 év áll mögötte. És nem büszke rá. Még most is fontolóra veszi;

Megér-e számára két legfontosabb személy halála sok százezer ártatlan életet?

Mint első próbálkozásom

Álom söpör át e széles égen,

álom, mely miránk várt már nagyon régen.

Csendben suhog szerte-széjjel

Ember, ház közt furcsa fénnyel.

Meglebben a fehér fátyol, s messze vagyok

nagyon távol.

Eltakar egy sötét álom, kiutam már sosem várom,

itt már magam megtalálom.

Fordul a föld és feljő a nap, ember ilyet még sose látott,

Fű borít földet, kristályos az ég, hiába kergetett ilyen álmot,

nem tett semmit s részévé sose válhatott.

Hanem itt az erdő morajlik és él minden kő

mit talpad elhagy és mesét mond,

mindhez tartozik kín, rabság megmentő,

Mert itt a kaland mindent általfont.

Tüzes vadság lovasa a szerelmetes Haált folyó,

a minden népet békítő és barátokat átfogó.

Lépteimben kacagnak a fűszálak hogy hajlanak,
ők azok, kik mindig mindent hallanak:

Viszik a hírt széles e világon,
nedves talajt átszelnek s kihajtanak virágon!

Minden szirom mesét regél,

s minden virág békét remél.

Mert harc dúl mindig minden között,

légy te alul, vagy mások fölött,

Törj rá folyton a másik lényre,

Hogy rálelj végre az önző fényre!

Csattog a kard és bénul a szív,

ember, te itt most csak utamban állsz!

De halld, a sors dala már régóta hív,

Lépj előre, s harcolj; Mire vársz?!

Kezem görcsben, nem mozdul az ujjam,
tőröm dermedt, mozdulatlan.

Támad, én látom, de már túl késő...

Kivédenem az ütést nincs reményem,

Elalszom hát, s elenyészem.

Testem puha felhő, száll az égen,
Felnéz rám a jóság s értem,

hogy lehetne végre béke:

Hát csak álljatok, s nézzetek az égre.

Hatalmas az égbolt, még hatalmasabb e világ,

Mindenki meglelhetné a maga helyét.
Halljátok, most úgy élek mint e virág,

ki társáért, kitépte a szivét.

Vesznem kell hát, ezért hívtál ide?

Mi célból érkezhettem pont a csatatérre?

Háború dúl sötét itt minden szive

Forduljon vissza, ki útján erre térne.

Maradj otthon szerető családoddal

Ne hidd hogy máshol jobb lehet.

Mert míg téged azok megszidnak,

itt jószerével holtként végezheted.