Bűnös vagyok

Tétlen idők tengerében,
halvány, néha hideg fényben
fürdött meg a gondolat,
hogy újra itt vagy,
hallhatom a hangodat.

Csak a jók hisznek a jóban,
izzó késként siklanak a hóban,
és ők sohasem érthetik,
hogy a gonoszság
honnan vétetik.

Csak a jók várják a megváltást
egy kristálytiszta égi lénytől,
hogy kilépve az égi fényből
megáldja a szíveket.
Reményvesztett híveket,
ráncba gyűrött hiteket
toloncolt ki a földi mámor,
ki, a mennyei tisztaságból.

Bűnös vagyok, ízig-vérig bűnös.
Ami csak áldott, nekem hűvös,
és nem tehetek róla,
de ha próbára tesz az élet,
nekem szürke lesz a végzet…

Nem fogom a szívemet lanyha
borba eskedezve fojtani,
s nem hagyom az érzelmeim
éjjelente magányomba omlani.

Bűnös vagyok, ízig-vérig romlott,
de szívemen, amit a szám mondott;
Csak a jók várják a megváltást
egy gyémánt színű égi lénytől.

Ami nekem kell, itt van nálunk:
vérből, csontból, hússá válunk,
emberként a Föld gyermekei lettünk,
s mi vagyunk, mit életünkben tettünk.
Inkább leszek fontos egyszer,
és megfogom a kezedet,
mint hogy bűnös vágyaimtól
eltiltsam a szívemet.